Van olyan ismerősötök, barátotok, aki mindig ugyanazokat a hibákat követi el, mindig ugyanúgy végződnek a kapcsolatai, mindig megtörténik vele az, amitől retteg? Esetleg ti is így vagytok ezzel? Persze, a kérdés csak költői, hiszen nagyon sokan térdelünk, fejünk a bakon, és várjuk, hogy lecsapjon a bárd. Ami a megfelelő időben, természetesen, általában le is csap. Ha mégsem, és már elgémberedtünk, akkor feltápászkodunk, és jelzőrakétát lövünk a levegőbe, füstjeleket adunk, esetleg elbattyogunk a kocsmába a hóhérért, hogy jöjjön már, legyen kedves, mert már igen unjuk a várakozást.
Ez a gyakorlatra dekódolva nagyjából annyit tesz, hogy van egy elvárásunk (rejtett, manifeszt, de inkább mindkettő), vagyis az eseményeknek egy olyan menete, amire számítunk, és voilá, az események meg is történnek velünk. Talán nem mindig pont ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben, de a végeredmény mindig ugyanaz. Attól tartasz, hogy nem fogsz sokáig megmaradni az új munkahelyeden sem, mert általában egy idő után megunod azt, amit csinálsz, nem fektetsz bele energiát, és vagy kilépsz (jobbik változat), vagy kirúgnak? Az az érzésed, hogy a nők csak kihasználnak, ennek ellenére nagy lelkesedéssel mész bele minden új kapcsolatba, hátha most nem, de aztán mégis? Ha meg mégsem, akkor biztosan kavarsz majd valamit, hogy a világ visszazökkenjen a normális kerékvágásba, és te zaklatottan nyugtázhasd az újabb tragédiát, "már megint".
Aztán, jó esetben, egy ponton tényleg felteszed magadnak a kérdést, hogy miért? És ez a kérdés már nem a hisztis, "úgyistudtamhogyezlesz" miért, hanem egy higgadt és kíváncsi miért. Ekkor teszed meg az első lépést a változás/változtatás irányába. Mert az első, igazán érdeklődő "miért?" kérdést követik a többiek: "én csinálom ezt?, mások teszik ezt velem?, egyszerűen ilyen a világ?, mi az ok, hol vannak a gyökerek?," stb.
Kezdjük az elején. Nincs olyan személyiségtípus, akár pszichológiai, akár asztrológiai értelemben, amely teljes védettséget adna a pszichés behatásokkal, nyomásokkal, betegségekkel szemben. Bizonyos helyzetek mindenkire hatással vannak, a különbség a mértékben és a módban van. Egy erős énképpel, stabil énhatárokkal, nagy énerővel rendelkező emberben a kedvezőtlen körülmények kisebb rombolást vihetnek végbe, mint abban, aki eleve gyengébb. Ráadásul a személyiségünk egyfajta szűrő: minden ember egyedi, és minden ember más-más hatások előtt nyit, vagy éppen zár. Azonos körülmények között más típusú emberek más sorskönyveket (scripteket) írnak maguknak. Bár itt mondhatnék gyerekeket is, mert a TA koncepciója szerint a sorskönyvünk, vagy élettörténetünk írását már hat-nyolcéves korunk körül befejezzük. Eldöntjük, hogy királyfik leszünk, vagy koldusok, dívák vagy prostituáltak. Nyertesek vagy vesztesek. Kitűzzük a célt, az egyetlent, amelynek elérése beteljesíthet bennünket. Ha az a terv, hogy milliárdos leszel, de az évek során csak szaros 999 milliót bírsz összegyűjteni, akkor vesztes vagy, passz, bármennyire is irigykednek rád a napról-napra élők. Tudjuk, mi felé megyünk, és igyekszünk úgy alakítani az életünket, úgy játszani a játszmáinkat, hogy egyre közelebb kerüljön a cél. (Ja, ha esetleg nem tudnátok, a való világban minden társasjáték, nincs passziánsz. A sorskönyvedet a legjobban egy (vagy több) megfelelő partnerrel teljesítheted ki, aki éppen annak a játszmának egy tükörképét nyomja, amit te játszol. Ha a te játszmád a "Rúgj belém", tökéletes társ hozzá egy "Most elkaplak, te disznó"-t játszó partner).
Na jó, mondhatjátok, de honnan jön ez a sorskönyv- meg játszma-mizéria? Nos, első lépésben onnan, ahonnan minden: a családból, a szülőktől. Vegyünk néhány egyszerű (XD!!!) példát. Tegyük fel, hogy egyszem fiúgyermek vagy a családban, anyukáddal élsz, apukád piás volt, csajozott, és lelépett. Anyukáddal jó volt a viszonyod, sok szeretetet kaptál tőle, mindig büszke volt rád, és óvón figyelte minden lépésedet. Persze, kaptál azért kritikát is, éppen azért, mert az anyukád azt akarta, hogy jó és rendes legyél. És itt jönnek képbe az üzenetek. Anyukád a felszínen azt üzeni neked, te jó vagy, fasza vagy, klassz vagy, belőled lesz valaki, akire ő büszke lehet. De nagyon lehetséges, hogy közben, természetesen nem nyíltan, hanem fű alatt, azt is üzeni: "Ellentétben apáddal. Nem lehetsz olyan, mint az apád." És ebben a pillanatban leszel megfosztva a választás lehetőségétől. Nyilván, lesz némi mozgástered, elutasíthatod a csajozást vagy a piát, de valódi választásod nem lehet, az egész "apát" nem utasíthatod el. Alapvetés, hogy a gyerek mindkét szülőjéhez ragaszkodik. Mindig. Vagyis ebben az esetben egy dolgot tehetsz: olyan leszel. Nem szeretheted, nem ismerheted, nem ismerheted el, hogy azért volt néhány jó tulajdonsága, mert ez le van tiltva. Egyetlen módja a kötődésnek az, ha olyan leszel. Ilyen esetben a rendszerdrámán kimondatjuk az anyával a felszabadító mondatot: "Lehetsz olyan, mint az apád, mert fele részben belőle vagy." Ezzel a kezedbe adjuk (anyukádon keresztül) a valódi választás lehetőségét: szeretheted az apádat úgy, hogy közben elutasíthatod azt a rosszat, amit vele kapcsolatosan tapasztaltál. Vagyis, ahhoz, hogy "kapcsolatod" legyen vele, egyáltalán nem kell olyannak lenned, amilyen ő. Így kapod meg az engedélyt arra, hogy az legyél, aki lehetsz vagy lenni akarsz.
De mehetünk még ennél mélyebbre is, a családrendszer szintjére, csak azért, hogy ne legyen ilyen egyszerű. :) Tegyük fel, hogy nő vagy, a konkrét családodban látszólag minden rendben, te mégis azt tapasztalod, hogy az aktuális párod a fontos döntésekben soha nem áll melléd, és a végén valahogy mindig egyedül maradsz. Könnyen lehet, hogy itt nem az engedély hiányzik, hanem történt egy sorsátvétel, vagy egyszerűen képviseletben vagy. Mondjuk egy nagypapának volt egy nagymamát megelőző kapcsolata, ahol született egy gyerek (legyünk jóindulatúak: nagypapa nem is tudott róla), és a nő egyedül volt kénytelen felnevelni azt a gyereket. Ezzel az illető hölgy bekötődött a családrendszerbe anélkül, hogy bárki is tudna róla. Valakinek képviselnie kell, és éppen te vagy az, aki gyerekként kijavítottad a rendszerhibát, és leköveted ugyanazt a sorsot, amit ő élt meg. Akár sorozatosan, mert valakinek képviselnie kell. Vagyis az, amit csinálsz, vagy ami történik veled, a legcsekélyebb mértékben sem te vagy (leszámítva a hajlandóságot), egyszerűen viszed valaki nehéz sorsát, akit a család nem akar észrevenni, talán azért, mert nem is tud arról, hogy lenne mit észrevenni. A rendszerdrámán egy ilyen történet biztosan előjön, vissza lehet adni a sorsát annak, akihez tartozik, és mehetsz tovább, immár ettől a tehertől szabadon.
Még mélyebben a karmikus mintákat találjuk, azokat, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy régi történetekért vezekeljünk, álljunk bosszút, vagy elvigyük ezeket a sztorikat a végkifejletig. De ez már egy másik poszt témája.
Szóval, mit tehetsz, ha már eleged van abból, hogy állandóan ugyanazt a történetet éled meg, más-más szereplőkkel, de ugyanazon, gyomorszorító végeredménnyel? Ad 1. (bocsi, de) lehet, hogy egyszerűen hülye vagy, és ostobán kezeled a helyzetet. (terápiával és őszinte beszélgetéssel javítható) Ad 2. Nincs engedélyed, hogy úgy élj, ahogy szeretnél. (pszichoterápiával és rendszerdrámával javítható) Ad 3. Átvetted, és most viszed valakinek a sorsát, akiről esetleg nem is tudsz (rendszerdrámával javítható). Ad 4. Karma (rendszerdrámával előhozható, és esetleg javítható).
Ne felejtsétek: a célunk ezen a világon, hogy a lehetőségekhez képest boldogan éljünk, és ez megér némi fáradtságot.
UI: Azoknak, akiket érint. Nagy ölelés és pííííísz.
