Mottó:
"If you don't know [your family's] history, you don' know anything. You are a leaf that doesn't know it's part of a tree."
"Ha nem ismered a családod történetét, nem tudsz semmit. Csak egy levél vagy, amelynek fogalma sincs arról, hogy egy fához tartozik."
Michael Crichton
Amikor elhatároztam, hogy a drámáról fogok nektek írni, azt hittem, könnyű dolgom lesz, hiszen annyi állítást láttam, annyi helyére került életet, annyi megoldott problémát, sírást, nevetést, sőt, röhögést, hogy azt hittem, egyáltalán nem lesz ezt nehéz írásba foglalni. De rájöttem, hogy mégis az. Ugyanis a dráma, az állítás terápia ugyan, de mégis elsősorban élmény. Ráadásul, minden alkalom egyszeri és megismételhetetlen. Hogy meséled el azt, amikor ülsz a tengerparti sziklán, nézed, ahogy a Nap lassan alábukik a horizonton, csobognak a lábad alatt a hullámok? Leírhatod a látványt, de nem mesélheted el a napfény és a só illatát a bőrödön, a tenger érintését a lábadon, a barátok nevetését a hátad mögött, a kezedbe nyomott pohárból az első korty rozét, a vacsorához hívó illatokat. Beszélhetsz róluk, de vajon érteni fogja-e az, akinek soha nem volt hasonló élménye?
Persze, azért megpróbálom átadni, hiszen ezért is indult ez a blog.
A rendszerrállításról először is annyit, hogy nem tudjuk, hogyan működik, vagy mi működteti. Elképzelések, persze, vannak, az "isteni mezőtől" kezdve a kvantumfizikai magyarázatokig, kinek mi tetszik vagy elfogadható. De az igazság az, hogy nem tudjuk, csak használjuk. Egyes irányzatok úgy képzelik ezt az energiát vagy teret, mint valami élőlényt, amely fejlődik és saját akarata van. A magam részéről én úgy gondolom, hogy a tér, az összes információval egyetemben egyszerűen létezik, és mi fejlődünk, és leszünk képesek egyre több információhoz hozzáférni. Mivel a legtöbbször csoportban zajlik a rendszerállítás, hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a teret mi generáljuk. Pedig valószínűleg csak egyszerűen kapcsolódunk hozzá, hiszen léteznek egyszemélyes állítások is, amelyek ugyanolyan jól tudnak működni, mint a csoportosak.
A tér mélyén Rend van, szigorú szabályok uralkodnak, az emberi psziché és a kollektív tudattalan rendje, amelyben mindenkinek meghatározott helye van, és ehhez a helyhez (és csakis ehhez), százszázalékos joga is. Ez a rend biztosítja az életerő szabad áramlását, ezt kell megtalálnunk a bonyolult és szövevényes emberi történetek sűrűjében, és helyreállítanunk. A nagymamát megerőszakolta egy orosz katona, ez szégyen, amit titkolni kellett. Nagymama el is titkolta a terhességet, és a megszületett gyermeket árvaházba adta, majd élte tovább az életét, férjhez ment, családot alapított, újabb gyerekeket szült, esetleg már meg is halt. A térnek nem számítanak a körülmények, a tér tudja, hogy a rendszerben élet keletkezett, és ez az élet kirekesztődött az őt megillető helyről. Ugye, nem gondolnánk, hogy az erőszakból született gyermek, sőt, az erőszakoló is (bár szeretni nem kell) a családhoz tartozik. A tér pedig figyelmeztet, villog a piros lámpa: "rendszerhiba!" A szabályok szerint pedig, akit kirekesztenek, azt valakinek képviselnie kell. Márpedig, aki képvisel, az nem élheti szabadon a saját életét, sajátos mintázatokat produkál, újra meg újra ugyanolyan helyzetekbe kerül, elmagányosodik és így tovább.
A térben (a személyes, családi vagy kollektív tudattalanban) ott rejtőzik az információ, csak a jó kérdést kell feltennünk. És a tér mesélni kezd.
A linearitás csak illúzió, mindannyian a történeteinkben és a traumáinkban élünk, azokhoz kapcsolódunk, azokhoz térünk vissza újra meg újra. A családi traumák tematizálják a család életét, a személyes traumák pedig a személyes életünket, kérdezzétek meg erről bármelyik pszichológust.
A résztvevők által akotott körben pedig komplett drámák, szívszorító emberi történetek játszódnak le. A rendszerállítás ebből a szempontból is különleges: egyéni terápia, amely csoportban, más emberek segítségével zajlik. És minden egyes alkalommal mindenki visz magával valami ajándékot, nem csak az, akinek a meséjét éppen kibogoztuk. Maga a csoport is ajándék. Az ad hoc, egy napra összeülő csoportok is működnek, én mégis a terápiás csoportot javasolnám mindenkinek, amelynek az a sajátossága, hogy havonta összeül, és minden tag problémáival foglalkozik. Így mindenki állító és egyben segítő is. Csoporttagként a sajátélményes drámán megtapasztaltam, hogyan fejlődik egy csoport, hogyan illeszkednek egymáshoz teljesen idegen, teljesen különböző emberek, hogyan alakul ki a háló, amely minden egyes tagját megtartja, ha baj van, hogyan formálódik a közösség, alakul ki egyfajta bajtársiasság az együttes küzdelem során. Hogyan köttetnek életreszóló barátságok, hogyan lesz a csoport minden egyes alkalommal egyre érzékenyebb, hogyan lesznek az állítások egyre súlyosabbak, az energia egyre sűrűbb, az információk egyre pontosabbak. Valamint, természetesen, az egyes csoporttagok élete egyre rendezettebb, problémamentesebb, könnyebb.
Aztán, nagyon hamar, eljön az az idő, amikor már teljesen felesleges ismételgetni a szabványfogadalmat, miszerint a csoporttitkot megtartjuk, mert képtelen vagy beszélni arról, ami ott történik. Verbálisan már nem leírható. Az, aki még nem ismeri, úgyis csak bámulna rád. Egy olyan embernek, aki még nem ült a körben, hogyan mesélnél arról, hogy milyen az, amikor szinte pezseg körülötted az energia, amikor megtisztelve érzed magad, hogy hozzáférésed van valami nálad sokkal nagyobbhoz, amikor olyan energikusan vágsz bele a hétfőbe, hogy egy atomreaktor sápadozna az irigységtől, és próbálod őrizgetni az élményt a következő alkalomig. Hogyan mondanád el, milyen, amikor indul az állítás, besűrűsödik körülötted a levegő, megindul az információ, milyenek a nagy dumálások és röhögések a szünetekben? És főként, milyen más szemmel nézed az embereket, mert pontosan tudod, hogy mindenki valamiért olyan, amilyen, hogy mindenkinek lehetnek traumái, hogy a dolgok nem mindig azok, mint amiknek látszanak, Twin Peaks-szel szólván "the owls are not what they seem..."
Talán ez a rendszerállítás legnagyobb adománya, egy új világlátás, nagyobb türelem, kevesebb ítélkezés, és a tudás, hogy igenis, a mindennapok káosza alatt van egy Rend, és ez a Rend megtalálható, felfedezhető, biztonságos és megbízható.
Nos, van kedved elkezdeni életed egyik legnagyobb kalandját? :D
PÍÍÍÍSZ, és legyen végre VILÁGBÉKE is! :D
