Párhuzamos valóságok

Figyelmeztetés: kissé önéletrajzi elmélkedés, kihasználva, hogy a blogger arról ír, amiről akar, az olvasó meg legfeljebb nem olvassa. Elnézést... :D

Naszóval, figyelgetem magam egy ideje, talán 1-2 hete, és valami nagyon furcsa van. Nem tudtam eddig, mi is az, de ma rájöttem.

A csend.

Kicsit elválasztódtam magamtól, a mélyem és a felszínem. A felszín hektikus, zajló, küzdős, de a mély, az nyugodt.

A tűzjegyek tudják: nálunk a háború mindig totális, a földrengés tizes, a cunami mindent letarol, és csend mindig vihar előtti. 

A zaj hiánya ismeretlen terület, megzavart.
Öt számom van ebben az évben, kettőt elárulok: tíz és ötven. A többit azért nem, mert lehet, hogy megjátszom őket a lottón. Hátha.

Tavaly azt gondoltam, az előző évnél rosszabb nem lehet, elértem a gödör alját, de tévedtem, sokkal rosszabb lett.

Most nem gondoltam semmire, csak azt kívántam, legyünk túl rajta, a karácsonyon, az egész évvégi, ünneplős, szeretetes akármint, éljük túl, legyen vége. Nem hagytam, hogy megérintsen, nem engedtem közel, feladat volt, amit végig kellett csinálni, a Mama miatt is, mert neki fontos volt. De a Mama már nem is volt ott, végképp elment. Végül, nem várhatjuk, hogy maradjon, és állandóan fogja a kezünk. Egyedül is boldogulnunk kell. Hogy honnan tudom, hogy már nincs a közelünkben? Többet mosolygok és többet sírok, ha eszembe jut, és ki kell mennem a temetőbe. Hát innen.
Aztán jött ez a fura akármi, ez a csend, nyugalom és béke. Ott lent. Beletelt kis időbe, mire meghallottam, hogy nem hallok semmit. Döbbenet.

Megtanultam, hogy bármi történjék, nagy erőkkel figyeljek befelé, hogy a valóságot kutassam, ne magyarázkodjak, nézzek szembe, fogadjam el, és végül tegyem meg, amit meg kell tenni. A tett, az fontos, nem kihagyható, az egyenlet esszenciális része. Az vagy, amit teszel. Hiába önismersz, hiába önvizsgálsz, hiába tudod, ha mindez nem a "csinálásban" végződik, csak az idődet pocsékoltad. Feleslegesen szenvedtél. 

A lelkem mélyén kibontakozó turbulenciák mindig tele voltak információval, felkiáltójelekkel, stoptáblákkal, kék nyilakkal. Most meg semmi. 

Vannak olyan emberek, akik azt mondják, az ő kezüket fogja valaki, és az illető vezeti őket. Te is ilyen szerencsés vagy? Engem inkább lökdöstek, taszigáltak, cseppet sem szelíd erőszakkal. Sokszor nem akartam menni. Sokszor ellenálltam. Aztán mégis. Vagy mégse. Vagy mégis. Néha már azt se tudtam, vajon azért nehéz-e, mert még ellenállok, vagy azért, mert már megyek. 

És akkor jött ez a józsefatillás "fecseg a felszín és hallgat a mély" tapasztalat.
Eddig nem volt különbség.

Párhuzamos valóságokban éltem, minden valóságom egy-egy külön idegszál, amelyeken az ingerület kisebb-nagyobb ugrásokkal, és esetleges késésekkel jutott el a következő csomópontig. Hol ebben voltam, hol abban. Hol itt ugrottam, hol ott. Amikor az egyikben voltam, az egyes másikak teljesen valószínűtlennek tűntek, a másikból nézve más másikak látszottak illúziónak. 

Hol vagyok, mit élek, melyik az igazi, ki vagyok egyáltalán?

Röviden, mindig volt zűr, meg bizonytalanság rendesen.

Most a felszíni zajlások, küzdelmek, pillanatokban ottlevések mögött nem sorakoznak kérdőjelek. Csak vannak.

Lent meg néma csend, és makacsul hallgató bizonyosság. Mintha valami lezárult volna, mintha a párhuzamos valóságok összeértek volna, akár a végtelenben az egyenesek. Nincs konfliktus, nincs kétely, nincs talány. Pillanatnyilag.

Különös, új élmény nekem ez a csend, ez az erőszakmentes, taszigálás nélküli lét. Egyelőre élvezem.

Azt hiszem, amióta megszülettem, azon vagyok, hogy kirégészkedjem magam a homok alól, a sivatag mélyén. Ez a feladatom, és nem csak az enyém, a tiétek is, mindannyiunké. 

Hogy a vándorlás közben megtaláljuk a saját lelőhelyünket, kezünkbe fogjuk az ecseteket, és lesöprögessük az évszázados, bennünket rejtő homokot. Felfedezzük azt, akik voltunk/lehetnénk, aminek indultunk. Akik tulajdonképpen vagyunk. Hogy elhiggyük: valami értékesre bukkantunk, amiért érdemes volt.


Radiocarbon kormeghatározás: ötven. Belső tartalmak kora: meghatározatlan. Lelet értéke: meghatározhatatlan (de reményteli).

A Mars éve megkezdődött. Figyeljetek magatokra: ébred az erő.