Röviden: vagy ültök ölbe tett kézzel, és a perzsák lerombolják a városotokat, vagy kiálltok ellenük, de akkor sok hős katonátokat fogjátok gyászolni. A spártaiak ismerték önmagukat: ennek a következménye lett a thermopülai csata, ahol Leonidasz király és háromszáz embere utolsó vérig harcolt a perzsa sereg ellen, történelmi korokon átívelő, örök emléket állítva ezzel a spártai hősiességnek. Vagy a másik történet: Kroisszosz lűd király éppen a perzsák megtámadását fontolgatta, s a következő jóslat alapján indult hadba:
„Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog megdőlni.”Kroisszosz nem ismerte önmagát, így sikeresen megbuktatott egy nagy birodalmat: a sajátját.
Ha valaki mindebből azt gondolná, hogy az önismeret valami misztikus dolog, az nagyot téved. Mert mit is mond nekünk ez a két történet? Röviden és egyszerűen azt, hogy ha ismered magad, akkor az alapján tudod meghozni a döntéseidet, hogy mi fontos számodra és mi kevésbé, vagy egyáltalán nem. Meg tudod őrizni az integritásod nehéz helyzetekben is, és ezért hajlandó vagy bevállalni kellemetlen döntéseket. El tudod magad helyezni a világban, "mások" viszonylatában, tisztában vagy a saját erőddel és gyengeségeiddel, de ugyanúgy a másokéval is. Figyeled a világot, és alkalmazkodsz hozzá, valamint alkalmazod a tapasztalatokat saját magad fejlesztésére. És még sorolhatnám.
Persze, mielőtt elfelejteném, ez egy folyamat, ha úgy tetszik, egy út, amin járunk, de soha nem ér véget. (Egyes vélemények szerint még a halálunk után is folytatódik.) Aki ezen az úton jár, az folyton figyel, illeszt, tanul. Eleinte fárasztó, de aztán olyan lesz, mint az autóvezetés vagy a bringázás, jön magától.
Egyes pszichológiai irányzatok szerint az ember egyenlő a saját történetével. Még pontosabban, van egy elképzelésünk arról, hogy mi fog történni velünk, milyen lesz az életünk, a kapcsolataink, a munkánk. Ez a személyiségünktől függ, van, aki vezetni akar, mások inkább követni, egyesek ötcsillagos szállodában képzelik el a nyaralást, megint mások a kempingben lennének boldogabbak. Az életünk eseményei aztán vagy megtámasztják ezeket az előfeltételezéseket, vagy megrongálják azokat. A tapasztalatok szerint az elégedett emberek visszatekintve egy viszonylag egységes mesének látják az életüket. Vannak fejezetek, van bevezetés, tárgyalás, befejezés. Más embereknek "szétesik a narratívájuk", ahogy a pszichológusok fogalmaznak, és minden egyes alkalommal, amikor ez megtörténik, újra neki kell állniuk, hogy az elejétől megírják az életük regényét, beillesztve, megmagyarázva azt az eseményt, ahol a sztorijuk megbukott.
Olyan ez, mint amikor gyöngyöt fűzöl, de a fonál túl gyenge, elszakad, és a gyöngyök szétgurulnak. Ilyenkor elmorzsolsz egy szitkot a fogaid között, összeszeded a gyöngyöket, és nekifogsz újra. De könnyen lehet, hogy az a szép, türkizszínű begurul az ágy alá, és nem találod meg többet. Nagyon jól mutatott az a gyöngysor, de ki a fene emlékszik már az eredeti sorrendre?!
Ha elkezded megismerni önmagad, a fonalat erősíted. Nagyon hamar rá fogsz jönni, hogy nem az számít, ami történik veled, hanem az, ahogy te kezeled az eseményt, amit te gondolsz róla. Ezen pedig lehet változtatni. Nem könnyű, de lehetséges.
A fonál a személyiséged, a gyöngyök pedig az életed történései, a kettő együtt adja az "én" élményét. A cél az, hogy bármelyik időpillanatban, amikor a kezedbe veszed, azt tudd mondani, milyen szép, izgalmas, színes ez a gyöngysor, ezért érdemes volt ennyit küzdeni.
A fonál erősítésében szeretnék neked segíteni a pszichológia, a humanisztikus asztrológia és a rendszerdráma módszereivel. Erről fog szólni ez a blog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése