Mottó: "... fecseg a felszín és hallgat a mély." JA
Nos, kis, pihentető szünet után nézzük meg, hogyan is néz ki valójában egy ilyen rendszerállítás. Először is, a csoportban egyéni terápia zajlik, a csoporttagok segítségével. Ez azért fontos, mert arra a néhány alkalomra kénytelen vagy elkötelezni magad a többiek mellett. Mégis, hogy nézne ki, hogy neked segítenek, aztán te meg lelépsz, és otthagyod a társaidat a slamasztikában, nem? Tehát, szükséges a csoport, mert a témáidat képviselők segítségével vizsgáljuk meg. Tegyük fel, kiválasztasz három embert, akik apukádat, anyukádat és téged fognak képviselni a csoport által alkotott körben. Őket aztán bevezeted a körbe, és úgy igazgatod, ahogy éppen gondolod. Azzal visszaülsz a helyedre, és figyelsz. A képviselők pedig elkezdenek mozogni, különböző formációkat alkotni, testi tüneteket produkálni, érezni mindenféléket. Ezzel el is indult az állítás.
Ha elolvastad az előző bejegyzéseket, akkor már tudod, hogy a célunk az, hogy megtaláljuk a rendszerhibát, ami a tüneteidet (pl. párkapcsolati problémákat) okozza. Az állításvezető (én :D) a képviselőkre és a tér jelzéseire támaszkodva átmegy Poirot-ba, és nyomozni kezd. A nyomozás eredménye sokszor igen meglepő lehet, hiszen a hétköznapi szinten megélt dolgok nagyban különbözhetnek azoktól a helyzetektől, amelyek a rendszerszinten előállnak. A tapasztaltak gyakran igen megterhelők érzelmileg, de ugyanakkor felszabadítók is. Sírás-rívás, meg-és rádöbbenés, valamint sírva röhögés egyaránt lehetséges.
A játékmester az állításvezető, aki hol vezényel, hol hagyja magát sodorni, az információ forrásai a képviselők, rájuk támaszkodunk. Na, meg a Térre, "aki" úgyis megmondja a tutit, és általában ügyet se vet arra, amit mi szeretnénk. Azért a legtöbbször sikerült alkut kötnünk. :D
Mitől strukturális, és miben különbözik a rendszerdráma a hagyományos hellingeri családállítástól? Például a módszerben. Amíg egy hagyományos családállításra egyszerűen beesel, és az állítás előtt beszéled meg a vezetővel, hogy mi is lenne a témád, addig a strukturális verzióban kérünk élettörténeti adatlapot, ebből készül egy családtérkép. Ezt megvizsgálva lesz egy elképzelésünk, hogy hol lehetnek hibák, mit is kellene csinálni, röviden, előre felkészülünk belőled.
Zárt csoportokban dolgozunk, ellentétben a hellingeres nyitott csoportokkal, és minden találkozáskor mindenkinek van egy állítása, vagyis nincsenek "állítók" és "segítők", pontosabban, mindenki állító is, és segítő is. Eleve több alkalomra szerződünk a csoporttagokkal, mert az a tapasztalat, hogy aki elkezdi felbontani a problémáit, annak több állításra is szüksége van, mert ahogy egy problémát elrendezünk, felszínre kerül egy másik. Sorban bontjuk le a hagymahéj rétegeit, egészen addig, amíg már csak egyszer-egyszer szembesülünk valami megoldatlansággal. Ilyenkor be lehet csatlakozni egy működő csoportba egy állítás erejéig. Hab a tortán, hogy a folyamatosan együtt dolgozó csoportok egyre érzékenyebbek lesznek, egyre több információt képesek kinyerni, és így az állítások is egyre pontosabbak, gyorsabbak.
Az állításaidat, azok folyamatát, eredményeit nyilvántartjuk, tehát nem fordulhat elő, hogy bután nézzek rád, mert nem emlékszem, mi történt előző alkalommal. Ráadásul, mivel strukturális, az állítások eredménye jórészt ki is jelöli, hogy milyen irányba érdemes továbbmenni, tehát a terápia egymásra épülő elemekből áll.
Strukturális azért is, mert mi szintekben gondolkozunk, és különböző módszerekkel, trükkökkel jutunk el egyik szintről a másikra, tipikusan egyre mélyebbre, míg meg nem találjuk a baj forrását. Ha már megvan, akkor viszonylag egyszerű protokollokkal állítjuk vissza a rendet. A felsoroltak igen nagymértékben gyorsítják fel az állításokat, szinte észre se veszed, és már vége. (Ez vicc volt, mármint a legutolsó, egy ilyen nap igen-igen fárasztó tud lenni, de ugyanakkor energetizáló is.)
A strukturális rendszerállításban többféle állítástípust alkalmazunk, ezeket rugalmasan az aktuális problémához alakítjuk, illetve, igen gyakran nem mi, hanem a Tér maga. És te, mert hiába akarjuk a nagymamához fűződő viszonyodat elemezgetni, ha neked van egy éppen sokkal erősebb témád, akkor az fog előjönni. Tehát állítunk családot, de személyiséget, személyes teret, de akár énhatárt is. Ha végképp nincs fogalmunk arról, hogy egy probléma mihez kapcsolható, akkor jön a fókuszállítás, vagyis bedobjuk a térbe a problémát, izgulunk és figyeljük, mi történik. (És velünk mindig történik valami.)
Ha valakinek mindez még mindig nem elég misztikus, akkor megsúgom, hogy igen, néha előjönnek a karmaállítások is (bármit is jelentsen a "karma"). De ehhez el kell tölteni némi időt a csoportban.
Milyen tünetek utalhatnak arra, hogy érdemes megvizsgálni a rendszeredet? A teljesség igénye nélkül: elakadások, párkapcsolati problémák, traumaismétlés, önsorsrontó életmintázat esetében mindenképpen megéri egy pillantást vetni a családrendszerre. Akkor is, ha a családban sok az alkoholista, az öngyilkosság, vagy a legendáriumból ismertek a "nehéz sorsú" családtagok történetei (ide tartoznak a Holokauszt vagy a kommunizmus idején üldözöttek is), vagy éppen a másik oldalról, nyilas/ávós közeli rokonok. Röviden, minden olyan sztori, amitől, ha jobban belegondolsz, lever a víz.
Ki ne jöjjön családállításra? Hát, elsősorban és mindenekelőtt, senki, akinek boldog, kiegyensúlyozott, problémamentes élete van. :)
Másodsorban, a rendszerállítás nem kompetens bizonyos pszichés kórképek kezelésében. A skizofrénia, személyiségzavarok a pszichiáterekre, klinikai szakpszichológusokra tartoznak, folyamatos szakellátást, esetleg gyógyszeres kezelést is igényelnek.
Szorongás, pánikrohamok, depresszió esetében érdemes megnézni, van-e rendszerhiba a háttérben, de ilyenkor is javasolt a párhuzamos pszichoterápia.
Még annyit, hogy a strukturális család-és rendszerállítás elméletét és gyakorlatát Rákos Péter dolgozta ki.
Ha van kérdésed, nyugodtan kérdezz! Akár itt, akár a FB oldalon. Válaszolok, ha tudok.
Legyetek jók és szépek, ne csak kívül, belül is, és fordítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése